Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Pulmonológiai Gondozó

A Tüdőgondozó története

A gümőkóros megbetegedések ellen való védekezés akkor kapott komoly alapot, amikor Koch Robert 1882-ben bejelentette a gümő bacillus felfedezését. Ezután az egész világot átjárta a betegség gyógyíthatóságának reménye.

Azonban ez még hosszú évtizedekig váratott magára.

Mivel az egyének gyógyítása a megfelelő gyógyszerek, gyógymódok hiányában sokáig igazából kevés eredménnyel kecsegtetett, az orvostudomány másik nagy részének a megelőzésnek kellett előtérbe kerülnie.

A preventív medicina értéke, hatása különösen a fertőző betegségek- így a gümőkór- esetében érvényesül. Világszerte erősödött a XIX. Század végén a gümőkór leküzdésében a megelőzés, a gondozás fontosságát előtérbe helyezők hangja.

A tüdőgondozók feladata:
( Dr. Kovácsics Sándor tanulmánya szerint)

  • A gümőkóros fertőzés korai diagnosztizálása
  • A megbetegedett szervezet gyógyításának elősegítése.
  • A nyílt fertőző beteg elkülönítése ezáltal az egészséges emberek fertőzésének megakadályozása.
  • A rászorulók anyagi támogatása

Hazánkban 1906-ban Szombathelyen nyitották meg az első tüdőbeteg gondozót.
A Győri Hírlapban már 1899-ben szót emeltek a tuberkulózis elleni védekezés érdekében.

  • 1929-ben Dr. Kovácsics Sándor egyetemi magántanárt városi tiszti főorvossá nevezték ki, ezután vette fel a küzdelmet a tbc ellen.
  • 1932. május 28-án nyílt meg a győri tüdőbeteg gondozó az Andrássy u. 26. sz. alatt, 4 helyiségben. ( Az első három hónapban 103 új beteg jelentkezett, akik közül 21 volt Koch pozitív, kiosztottak 406 liter tejet , 19 kg húst 55 pengő pénzsegélyt.
  • 1933-ban a Tüdőgondozó átköltözött a Bisinger sétány 2. szám alá.l ahol 5 helyiségben, korszerű rtg. készülékkel folytatták a munkát.
  • 1939-ben a Híd utcai OTI székház földszintjére költözött a gondozó.
  • 1949-ben a Munkácsy u. 16. sz. alatti épületbe költöztek át.
  • 1950-es évek elején kezdődött a lakosság reprezentatív átszűrése.
    A Városi Tüdőgondozóból 1956 körül kivált a Megyei Tüdőgondozó Intézet.
  • 1958-ban indulhatott a vidéki szűrés Győr környékén.
    Elsőként Mórichidán volt gépkocsival kiszállított rtg készülékkel ilyen szűrés.
  • 1958. július 21-én Ikarus busz került a gondozóba.
  • 1960. május 19-én a szűrőállomás és a tüdőbeteg gondozó az Amadé utcai felújított épületbe költözött.
  • C3 épület1999-ben a kórházi integráció részeként a a külső telephelyről a Zrínyi utcai kórházi telepre költözött a gondozó. Azóta a jelenlegi helyén a Zrínyi u. 13. sz. alatt működik
    Az egyik épületben (portától balra) a rtg. Osztály fölött található a betegrendelés, a rtg. Film feldolgozás, leletkiadás
    A portától jobbra található a szűrőállomás.
  • Az”Infrastruktúra-fejlesztés a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban, mint egészségpólusban” (TIOP-2.2.7-07/2F/2-2009-0010) címen uniós támogatással több, mint 11 milliárdos beruházás valósult meg a megyei egészségügyi intézményben. Ennek keretében a Zrínyi utcai telephelyről több osztály, köztük a Tüdőgondozó és a Tüdőosztály is átköltözött a Vasvári Pál utcai központi telephelyre. A költözés 2013. április első napjaiban lezajlott. 2013. április 8-tól már az új, modern épületben fogadjuk a betegeket. A funkciók változatlanok. A Tüdőszűrő állomás továbbra is a Zrínyi utcában zajlik.
  • C3 épület2014. július közepén a mobil szűrőbusz leállt. 2014. szeptember 1.-től Győr vonzáskörzetének lakosait is a győri stabil szűrőállomás látja el.
  • 2014. szeptember 1.-től a szűrőállomás a Zrinyí utcai telephelyről a Vasvári Pál úti telephelyre költözik át, a B épület I. emeletre (Radiológia osztály II. folyosó).

Vezetők:

1939-1952. Dr. Malasits Gyula
1952-1954. Dr. Encsy János
1954-1970. Dr. Schebek Oszkár
1970-1983. Dr. Darázs Károly
1983-1987. Dr. Sas Gábor
1987-1990. Dr. Tóth Magdolna
1990-1995. Dr. Eőri Gyula
1996-2008. Dr. Puha Katalin
2008. áprilistól Dr. Czompó Márta

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Pulmonológiai Gondozó feladatai:

  1. Lakosságszűrés – stabil ernyőképszűrés Győr felnőtt lakosságának rtg. szűrése (jelenlegi jogszabályok szerint 40 éves kor felett évente egy alkalommal) – mozgó ernyőképszűrés a megye falvaiban történő szűrővizsgálat
  2. Prevenció irányítása szervezése (kontaktok és veszélyeztetettek tuberculin szűrése, csecsemők tuberculin –heg ellenőrzése)
  3. Tbc-s betegek kivizsgálása, gondozása, kontaktok vizsgálata,védelme.
  4. Aspecifikus pulmonológiai betegségek kivizsgálása, kezelése, nyilvántartása és ellenőrzése. (Asthma, COPD, Rhinitis, daganatok, fibrosisok, pneumoconiosisok, ptx…)
  5. Orvos által küldött panaszosok vizsgálata, kezelése, ellenőrzésük irányítása.
  6. Konziliárus tevékenység, háziorvosokkal más osztályokkal való együttműködés (Kardiológia, B Gastroenterológia, Fül-orr-gégészet stb.)
  7. COPD és depressio kezelése psychiáterrel együttműködés a siker érdekében
  8. Dohányzásról leszoktatási programok

(Forrás: a Győri Kórház Jubileumi Évkönyve a 250. évfordulóra c . kiadvány)